„Fordított Trianon” címmel Emlék Konferenciára várják az érdeklődőket 2020. február 28-án, pénteken 16. órától a Városháza Dísztermében. A Törökszentmiklós Városi Önkormányzat szervezésében megvalósuló rendezvény apropója, hogy 100 éve szabadult fel városunk és környéke a román megszállás alól. A konferencián elsőként Bojtos Gábor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár főlevéltárosa beszél a megyében történt román megszállásról, majd Galsi Zoltán helytörténet-kutató, gimnáziumi tanár előadását hallhatják a jelenlévők. Közreműködnek a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola növendékei.
Ezen konferenciát megelőzően, február 25-én, 16.30 órakor a kommunizmus áldozataira emlékezünk az ’56-os Életfa Emlékműnél. A kegyeleti megemlékezésen és gyertyagyújtáson beszédet mond Viski-Latorné Dögei Edit közművelődési referens, közreműködik a Törökszentmiklósi Népdalkör és Kis Lilla. Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959-ben, 51 évesen halt meg.
A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzések során.
Jóval többre tehető azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport-, politikai- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.
A Magyarországi Tanácsköztársaság 1919 augusztus eleji bukásakor az ország tekintélyes részén a román hadsereg irányította a közigazgatást: az idegen katonaság nemcsak a fővárost, de 1919 augusztusára – a Dél-Dunántúlt leszámítva – az egész országot megszállta. A katonai közigazgatás alá került területeken a román elöljárók ellenőrizték a postát és a sajtót, emellett – háborús erőfeszítéseikre hivatkozva – szinte rögtön elkezdték a fellelhető javak, a gabonatermés, az állatállomány, a közlekedési eszközök, vasúti járművek, komplett gyártósororok és géppark szisztematikus összegyűjtését és vagonokban való Romániába szállítását.
A kijárási tilalom bevezetése, a cenzúra és a román hadsereg erőszakos megnyilvánulásai számos esetben a lakosság ellenállásába ütköztek, így több helyen összetűzésekre is sor került sor a megszálló alakulatok és a polgári lakosság között. Az ellenállási törekvések kudarcát követően botozások, bebörtönzések és gyilkosságok is történtek. Az Antant utasításainak engedelmeskedve, a román hadsereg csak 1919. november 14-én ürítette ki a fővárost, míg a Tiszántúlról csak 1920 áprilisában vonultak ki.
Magyarország 1918–1920 közötti román megszállása a hazai történetírás mindmáig elhanyagolt, keveset kutatott területe. A korszakról szóló feldolgozásokban általában kevés szó esik a román királyi hadsereg Magyarországon állomásozó csapataihoz köthető atrocitásokról, deportálásokról és gyilkosságokról.
forrás: https://www.clioinstitute.hu/roman-megszallas-1918-1920