A magyar kultúra napja nem tartozik a hivatalos, piros betűs ünnepek közé, de már hosszú évek óta egyre eredményesebben hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, melyeket méltán érezhetünk magunkénak. A dátum apropóját az az esemény szolgálja, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én a magyar kultúra napját ünnepeljük. Közművelődési szakembereinket pedig arról kérdeztük, nekik mit jelent a kultúra. Következik a harmadik felvonás, Hajnal László művelődésszervező, közösségfejlesztő gondolataival.

Mit jelent számomra a kultúra?

Nekem a kultúra leginkább az adott lakóhelyre, az ott együtt élőkre jellemző életforma egészét jelenti. Talán ez a hétköznapokba beépült tudás az, ami az alkalmazkodás képességét jelentette egy településen, ami a várost évszázadokon keresztül fenntartotta.

Ez a jelenben is élő felhalmozott örökség a termékeny talaja az újabb kulturális elemek születésének, új-, vagy újraértelmezett, alkotások teszik élővé ezt a befogadó ágyat, úgy, mint a Természetben. Az ünnepeken előszedett kultúra is fontos, de lehet, hogy már nem értjük meg az üzenetét, lehet a legnagyobbjaink hagyták ránk. Ha az üzenete nem járja át az egyszerű hétköznapjainkat, akkor vérünkké sem fog válni, s csak azoké marad, akik létrehozták, – mi pedig időnként naptár szerint emlékezünk rájuk, s egyszer megérkezik egy újabb nemzedék, akik már érzelmeikben sem kötődnek hozzájuk, s egy ponton elfelejtik őket. Többen emlékszünk még a kívülről sugallt zászlófelvonásos „ünnepekre”, ezeket az utánunk következők nem is értik, kik- és mit akartak ezzel elérni. A Magyar Kultúra Napja bár új ünnep, de szervesen kapcsolódik magához a magyar kultúrához. Épp az előbbiek rombolásai miatt kellett tudatosítani a jelentőségét, hiszen korábban része volt a hétköznapi kultúrának.

Hamvas Béla írónk az egyik legműveltebb gondolkodója volt a huszadik századnak, sok nyelvből fordított, de csak magyar nyelven írt, magyar nyelven volt képes gondolkodni és kifejezni magát. Életében alig jelent meg valami a kézirataiból, – egy késői mondata, hogy „van normál halhatatlanság, az 50 év, átlagos művész műve ennyit bír ki”, vagyis azután mindenkit elfelejtenek, ha nem válik szerves egységgé a környezetével, akkor pedig azért felejtik el, mert már nem különül el a közösség értékeitől, a közösség igazodott hozzá. Ez első hallásra durva ítéletnek hangzik, de valóban előfordulhat, hogy amikor gondolunk „egy” Petőfire, vagy Aranyra, már a magunk képzetét gondoljuk bele, – szegény József Attilát is minden sekélyes ideológia meghurcolta, a kortárs tisztelői sem ismernének rá. Eközben szavai élesítették a fülünket, s beépültek a kultúránkba.

Most végül mi is a kultúra?

Mindenképpen a fizikai létnél magasabb-, a valahová tartozás és megbecsülés alapszükségleteit is meghaladó életminőség megélése a hétköznapokban. A hozott-okozott félelmeink hátrahagyása után van az embernek lehetősége valami sajátot is hozzátenni a jelenhez, – ami több már, mint a megélt félelem szaporítása és a beidegződések ismételgetése. Itt születik meg az a többlet, amit csak Te tehetsz hozzá a Közös Világunkhoz, – ezt tették a maguk jelenében azok is, akikre most az Ünnepen felnézünk.

A szabadság utáni vágyakozásnak, vagy az önrendelkezés akarásának már azt a szintjét nem tudjuk elérni, mint Kölcsey reformkori magyarjai, ma már nem értjük a klasszicista eszményeiket és túlzóan érzelmesnek hat a szentimentalizmusuk. Szabadságunkat azóta már elvették, feladtuk engedelmességből, vagy önként adjuk oda valamiért. A nemzet, mint befogadó nagycsalád, sokak számára ma értelmezhetetlen, határai lebomlottak, ma már nem csak a közösség, hanem az egyén határvonalain belül is érezhető a feloldódás.

  A jó hír az, hogy a kultúra és közösség erősen összetartozó fogalmak, a kultúrát nem tudjuk egyénileg élni, az „offline” közösségek a legfontosabb hordozói, ezért ne féljünk a találkozásoktól. Egyedüllétben az marad, akinél a fél-elem képzete erősebb az összetartozás ismereténél!

Mit jelent neked a magyar kultúra?

A magyar nyelv „észjárása” tartotta meg a magyar kultúrát, ebből azt merem következtetni, hogy még a magyar nyelv a mi társadalmi megújulásunkat is vezetni tudja. Kölcsey óta a felismerhetetlenségig megváltozott a hétköznapi világunk. Kultúránk a világ nagysodrához igazodik, s eközben szeretném, ha megtartanánk a gerincet, az együtt gondolkodást a Közös Világunkról, s még nemzedékek sorának lenne lehetősége valamit mindehhez hozzá tenni majd a saját tudásából.

A kultúra általánosan jelenti az emberi társadalmak által létrehozott anyagi és szellemi javak összességét, – ezen belül a magyar népre jellemző műveltséget, értéket, magatartásformát. Lokalitásokban zajlik az életünk, – itt éljük meg a közösséget és az egymásrautaltságot is. A ránk jellemző kultúra a környezethez való alkalmazkodás sok ezer éves eszköze. A fennmaradás záloga ez itt a Kárpát-medencében, mert számunkra ezzel a jelrendszerrel válik megérthetővé a világ. Számomra ez a magyar kultúra.

Hajnal László művelődésszervező, közösségfejlesztő