A cigányság felzárkóztatása állami és önkormányzati feladat is. Ennek segítésére biztosít közel 100 millió Ft forrást a kormány, melynek keretében Törökszentmiklóson elindult a „Társadalmi kapcsolatok- közös értékek” című program, amely komplex módon kezeli az együttműködés erősítését.
A Törökszentmiklós Városi Önkormányzat által másfél évvel ezelőtt elnyert „TOP-5.2.1-15-JN1-2016-00005 “Társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” című projekt„ februárban is több műhellyel, közösségi rendezvénnyel, képzéssel folytatódik. A nyitott szakmai műhely rendezvények sorában több előadást is szerveznek a helyi roma és hátrányos helyzetű célcsoport számára. A Felvállalt társadalmi felzárkózásról tart előadást Libor Zoltán főtanácsos, a Kecskeméti Polgármesteri Hivatal, Humánszolgáltatási Iroda Társadalompolitikai Osztály munkatársa. Az előadás bemutatja, hogyan próbál egy jó gazdasági helyzetben lévő település saját döntése alapján és saját forrásaiból tenni a társadalmi felzárkózásért.
Cigány identitás, és hagyomány, azaz hogyan építsük újra a saját kultúránkat és identitásunkat címmel Forgács Marietta nyelvoktató és közösségfejlesztő előadás-sorozatának első előadását is hallhatják majd az érdeklődők február hónapban. Az Egészségügyi, és egészségügy , mentálhigiéné lányoknak műhelycsoport közös programja lesz Bán Andrea Biztos Kezdet Ház vezető Gyermeknevelés felelősséggel! c. előadása, ugyanis a korai gyermekvállalás a legszegényebb családokban ez egyik nagy probléma a törökszentmiklósi roma közösségben. Ezzel szeretnék elindítani a helyi roma nők, asszonyok felelősségteljesebb gondolkodását, a tudatos családtervezést. Érdekesnek ígérkezik Dr. Ritter Krisztián egyetemi docens, SZIe, GTK, és Bálint Csaba egyetemi tanársegéd Felzárkózás, és területi fejlődés című előadásuk is.
A tervek szerint februárban utolsó napjain rendezik a 2019-es esztendő első közösségi nagy rendezvényét, amelynek központi témája a közösségi összefogás és a közösségi szolidaritás lesz. A rendezvény egyes programjain résztvevők megismerkednek a közösségi összefogás egyes hazai és nemzetközi példáival, illetve olyan konkrét ügyet, vagy megoldandó problémát is keresnek és megvitatnak majd, amelyek megoldásához a következő hónapok során a helyben élők kisebb vagy nagyobb csoportjának az együttműködése, összefogása és önkéntes vállalásai szükségesek. Természetesen a rendezvényen könnyedebb programok is várják majd a résztvevőket: a tervek szerint most is megrendezik a Roma Activity – t, lesznek kézműves foglalkozások, tervezik a kosárfonó tanfolyamon résztvevők újbóli bemutatását.
A projekt során 6-7-8. osztályos felzárkóztató képzést is megvalósítanak, melynek vizsgái áprilisban lesznek. Az áprilisi vizsgák sikeres teljesítéséhez február és március hónapokban kiemelt jelentősége lesz annak, hogy a felzárkóztató képzés tanóráin a lehető legjobban haladjon a munka, illetve, hogy azok számára, akik nehézségekkel küzdenek, legyen lehetőség korrepetálásra, vagy egyéni fejlesztésre, miközben a motiváció megtartása is kulcskérdés. A siker érdekében februártól az esetmenedzseri feladatokat végző szakértőket is bevonják a felzárkóztató képzésben résztvevők mentorálásába, támogatásába.
Továbbra is nagy számban járnak a gyerekek és a helyi fiatalok a közösségi ház Tanoda jellegű foglalkozásaira és a cél az, hogy ez a jövőben is így legyen. Igényként merült fel, hogy február hónapban legalább egy alkalommal szervezzenek Ifjúsági Mozidélutánt, ahol a Tanodába járó fiatalok valamilyen ifjúsági filmet nézhetnek meg, majd pedig azt elemezhetik néhány felnőtt társaságában.