Májusban indul a házhoz menő lomtalanítás

bulky-waste-gba2eba970_1920

Minden amit tudni kell a lomtalanítás menetéről…

A Törökszentmiklósi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft. az idén is HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁSt fog végezni. Ez a szolgáltatás azonban nem automatikus ebben az évben sem, az ingatlantulajdonosoknak/használóknak igényelniük kell.

A házhoz menő lomtalanítást a hulladékszállítási szerződéssel rendelkező ingatlanhasználó magánszemélyek a Kommunális Kft. – nél előre meghirdetett, egyeztetett napra, évi 1 alkalommal, egyedi megrendeléssel vehetik igénybe. Az igénylés során meg kell adni a hulladék várható mennyiségét és fajtáját, amely összesen legfeljebb 2 m3 lehet. A lomhulladék átadása pedig csakis az ingatlan határán belül történik, azaz az udvarban, közterületre kihelyezni tilos. A ki nem használt alkalom a következő évre nem vihető át! A szállítást az igénylőlapon megjelölt időpontok alapján a Kft. visszaigazolja, a visszaigazolt lomtalanítási nap azonban az igényelt naptól eltérhet – olvasható a cég közleményében.

A lakótelepi övezetekben a közös képviselő kérheti a lakókkal előzetesen egyeztetett időpontban a lomtalanítást. A lomtalanításra kijelölt napok a kötelező heti hulladékszállítás napjához lettek meghatározva, így értelemszerűen akiknél hétfőn ürítik a kukát, ők igényelhetik május 12. 13. 16. 17. 19. 20. napjára, valamint június 9. 10. napjára a lomtalanítást. Az igénylőlapon mindenki tájékozódhat arról, hogy mely napokon veheti igénybe a szolgáltatást.

A kitöltött igénylőlapok a járatkörzetekben meghirdetett első szállítási nap előtt legkésőbb 30 nappal adhatók le. Így a hétfő járatnaposoknak kell először igyekezniük. Ők 2022. április 12 – ig jelezhetik igényüket a szolgáltató felé.

Lomtalanítás igényléséhez szükséges adatok:

  • név, cím, a számlán található vevő azonosító,
  • elszállítandó lom mennyisége (m3) és összetevői
  • elérhetőség (vezetékes, vagy mobil telefonszám, email cím)

A kitöltött igénylőlap 2021. április 05-ig adható le elektronikusan lomtalanitas@tmkom.hu e-mail címen keresztül, vagy postai úton, cím: Törökszentmiklósi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft. 5200 Törökszentmiklós Puskás Ferenc út 12.

Az igénylőlap online is kitölthető, illetve le is tölthető a www.tmkom.hu weboldalról.

A további információ a 06-56/590-640, vagy 06 30/837-4709 telefonszámon kérhető.

A beérkezett igénylőlapok feldolgozása, a kapcsolatfelvétel, és az időpont egyeztetések folyamatosan zajlanak majd.

A lomhulladék átadás-átvétel rendje:

A visszaigazolt szállítási napra, reggel 07.00-ig kérik az ingatlanon belülre, az utcai kapuhoz közel, jól megközelíthető helyre előkészíteni az átadni kívánt lomokat. Az átadáskor az ingatlan használó vagy megbízottjának jelenléte szükséges, aki igazolja az átvételt.

Elszállításra kerülő LOM hulladékok

  • háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladékok, melyek méretük miatt nem helyezhetők el a rendszeresített gyűjtőedényben
  • bútor, matrac, szőnyeg, bőrönd, síléc, kosár,
  • nagydarabos ruházat (télikabát, bunda)

Nem kerül elszállításra:

  • szelektíven gyűjthető csomagolási hulladékok (papír, műanyag, öblösüveg)
  • növényi és állati hulladékok
  • elbontott gépjármű karosszéria és annak elemei
  • építésből – bontásból származó hulladék, nyílászárók, szaniterek
  • veszélyes hulladék (hűtőgép, olaj, festékes edény, akkumulátor, képcsöves termékek stb.)
  • elektronikai hulladékok
  • ágnyesedék, szőlővessző, zöldhulladék
  • salak, hamu, pernye, korom, szénpor
  • ömlesztett szóródó anyagok
  • gumiabroncs
  • háztartási hulladék
  • üveghulladék
  • kézi erővel nem rakodható, túlsúlyos, vagy túlméretes hulladék
  • ipari és szolgáltatási tevékenységből származó hulladékok